Közösség

Partnereink


 


2013.09.06. 16:40 KDSZ

Elköltöztünk

A diákszervezettel kapcsolatos híreket a jövőben az alábbi oldalon találhatjátok meg:

KDSZPONTORGPONTHU.jpg

Szólj hozzá!

2013.05.30. 08:03 KDSZ

Tisztújító Közgyűlés - 2013. május

Címkék: tisztújítás közgyűlés

2013. május 8-án megrendezésre került a KDSZ – Közgazdászok a Közpolitkában diákszervezet tisztújító, s egyben évzáró közgyűlése

tisztújítás.jpg

A tavaszi szemeszter végéhez érkezvén, az elnökség éves beszámolóival kezdődött az rendezvény. Kemény Kornél, a KDSZ elnöke a szervezeti változásokat, eredményeket mutatta be, míg Golovics József alelnök a szakmai munkáról tartott beszámolót. Az elnökség az őszi félévet rendkívül eredményesnek értékelte, a tavaszi szemeszter kapcsán azonban már rámutatott több olyan tényezőre is, melyeken a jövőben a hatékonyság és az eredményesség érdekében változtatni kell majd.

A közgyűlés második fő pontja a tisztújítás volt. Az elnöki pozícióért ketten, Golovics József és Lakatos Gergő indultak.  A jelölti motivációs és a támogatói beszédek elhangzása után megtörtént a szavazás, amelyet Golovics József nyert meg. Az új elnök Bátovszki Mártont nevezte ki a kijelölt alelnöki, elnökhelyettesi pozícióra. A választott alelnöki pozícióért ketten versenyeztek, Retezi Richárd és Asztalos András. A szavazást Retezi Richárd nyerte. A titkári pozícióért Asztalos András indult, akit a tagság ellenszavazat nélkül választott meg a posztra. Ezt követően Golovics József felkérte Kemény Kornélt, hogy a jövőben tiszteletbeli elnökként segítse tovább a szervezet munkáját. Az új elnökség június 20-tól lép hivatalba.

A közgyűlés végül Kemény Kornél személyes búcsúbeszédével és a vezetőségi tagoknak átadott köszönő oklevelek kiosztásával zárult.

Szólj hozzá!

2013.04.25. 17:51 KDSZ

Beszélgetés Hossó Andreával a pénzügyi válságról

Címkék: válság pénzügy kurzus Szakpolitikák szakértői Hossó Andrea

Április 24-én Hossó Andrea pénzügyi közgazdász volt a KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában vendége.

11_compressed.jpg

Szakértőnk egy rövid fél órás felvezetőt tartott, melyben kiemelte a nemzetközi adósságválság legfontosabb összefüggéseit. A világgazdaságban lezajló főbb folyamatok után az euro válságáról esett szó, majd a felvezető végén a súlypont hazánk helyzetére került. Hossó asszony rámutatott, hogy a válság egy rendszerprobléma, s hiba volna kizárólag a fiskális térben gondolkodva keresni a megoldást. A gondok gyökere ugyanis a hibás gazdaságszerkezetben keresendő. A program második részében vendégünk és tagjaink egy beszélgetés keretében tárták fel a hibás gazdaságszerkezet kialakulásának okait és a lehetséges megoldási utakat, alternatívákat, középpontba helyezve azt a kérdést, hogy mi, fiatal közgazdászként mit tudunk tenni az ország talpra állításának érdekében. Szó esett a gazdaságstratégiai tényezők mellett soft szempontokról is, melyek hazánk, s különösképp a fiatal értelmiség nemzeti öntudatának erősítéséhez elengedhetetlenek.

Szólj hozzá!

2013.04.19. 21:34 KDSZ

Soltész Miklós - A magyar kormány nyugdíjpolitikája

Címkék: nyugdíj kurzus Soltész Miklós

2013. április 18-án nyugdíjpolitikai kurzusunk keretében vendégünk volt Soltész Miklós, a szakterületért felelős államtitkár.

Az előadás során tagjainknak lehetősége volt a kormányzat nyugdíjpolitikai koncepciójának megismerésére. Soltész államtitkár úr látogatása során a nyugdíjpolitika kérdését a szociálpolitikába integráltan elemezte. Rámutatott, hogy az idős korúak ügyeit nem szabad a társadalompolitikától elzárva, szegmentáltan kezelni. Példaként kiemelhető, hogy a nyugdíj korhatár megállapításának kérdése a foglalkoztatáspolitikai koncepcióktól nem választhatók el. Államtitkár úr felvázolta tagjainknak azokat a jelenlegi magyar kormányzat által meghozott legfontosabb, nyugdíjügyeket érintő intézkedéseket, így szó esett a rokkantnyugdíjazási rendszer szigorításáról, a korkedvezményes nyugdíjazás kérdéséről, illetve a magánnyugdíjpénztári rendszer megszűntetéséről. A meghozott koncepcionális változtatások Soltész úr érvelése alapján hosszú távon is fenntarthatóvá tették a nyugdíjrendszert. Az előadás után tagjainknak lehetősége volt kérdéseket is feltenni államtitkár úrnak, melyekre vendégünk készséggel válaszolt. A program ezen szakaszában már szó esett a nyugdíjügyön kívül az államtitkár úr szakterületéhez tartozó egyéb témákról, így a gyermekvállalás ösztönzéséről és a demográfiai kihívásra adható kormányzati válaszokról is.

Szólj hozzá!

2013.04.18. 10:30 KDSZ

Mi történt a napokban nyugdíj-ügyben?

Címkék: nyugdíj kurzus Németh György

Április 2-i előadása után két héttel ismét Németh György nyugdíjszakértő volt a KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet vendége. Az ismételt látogatás oka a nyugdíj-ügyek és az egyéni számlák kérdésének aktualitása volt, így Németh úr egy kötetlen beszélgetésben fejtette ki szakvéleményét a napokban beharangozott kormányzati tervekről és a sajtóban megjelent állásfoglalásokról. A beszélgetés lehetőséget adott tagjainknak arra, hogy elmondják saját véleményüket, illetve közvetlen, s az apróbb részletekre is rámutató kérdéseket is intézzenek a szakértőhöz.

Szólj hozzá!

2013.04.10. 10:23 KDSZ

Mihályi Péter – A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi állapota

Címkék: nyugdíj kurzus Mihályi Péter

A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet nyugdíj-politikai kurzusának második előadója Mihályi Péter volt, aki a második pillér bevezetésének társadalmi, gazdasági és politikai körülményei mellett a jelenleg zajló nyugdíjpolitikai változások és a jövőben várható tendenciákról beszélt. Az alábbiakban Fábián Csaba összefoglalója olvasható az előadás főbb gondolatairól.

nyugdíjszórólap.jpg

Szólj hozzá!

2013.04.09. 08:07 KDSZ

Németh György - Az egyéni számla, mint metafora

Címkék: nyugdíj kurzus Németh György

A nyugdíjpolitikai kurzus keretében Németh György járt nálunk, aki a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról beszélt. Írását, amely alapján az előadását tartotta, az alábbiakban közöljük:

németh_györgy-a_nyugdíjrendszer_fenntarthatósága.jpg

Szólj hozzá!

2013.04.02. 11:19 KDSZ

Dr. Lukács Marianna - Magyar Magánnyugdíjpénztárak

Címkék: nyugdíj kurzus Lukács Marianna

Lukács Mariann - A magyar MANYU-pénztárak.jpg

A KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet nyugdíj-politikával foglalkozó kurzusának első alkalmán Dr. Lukács Marianna vezetett be minket a nyugdíjrendszerek (közelebbről a magánnyugdíjpénztárak) világába. Az előadás során sokat megtudhattunk a magánnyugdíjpénztárak magyarországi kialakulásáról, működéséről, és jelenlegi állapotukról.

Szólj hozzá!

2013.03.28. 10:33 KDSZ

Fejlesztéspolitika Magyarországon

Címkék: eu nfü kurzus Szakpolitikák szakértői Béres Attila

A KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet "Szakpolitikák szakértői" elnevezésű kurzusának második évadjának keretei között 2013. március 27-én Béres Attila, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Stratégiai Főosztályvezető helyettese tartott előadást. A programon szó esett az Európai Unió Magyarországra irányuló forrásainak felhasználásáról, a pályázati rendszerről, a felhasznált pénzek megoszlásáról és ezek hatékonyságáról, az ezek koordinálásáért felelős magyar intézményrendszer struktúrájáról, illetve a következő programozási időszak tekintetében várható változásokról.

Szólj hozzá!

2013.03.15. 10:42 KDSZ

Az MNB, mint aktív válságkezelő?

Címkék: kurzus monetáris politika MNB Szakpolitikák szakértői Kiss M Norbert

A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában Diákszervezet által március 13-ára szervezett ’Szakpolitikák szakértői’ szakmai kurzus keretében a vendégül látott előadó, Kiss M. Norbert, a Magyar Nemzeti Bank szakértője volt. A rövid történelmi áttekintés kíséretében tárgyalt legfőbb témakörök között szerepelt az inflációs célkövetéses rendszer bevezetése óta adódó korlátok; a szakembereket, döntéshozókat foglalkoztató fő dilemmák; a folyamatosan problémát okozó, rendkívül kockázatos devizahitelesek; valamint a jelenlegi válságra adott jelentős lépések, alkalmazott eszköztárak taglalása.


(Soós Krisztina írása)

Szólj hozzá!

2013.03.13. 22:56 KDSZ

Közösségi Öntések - 2013 tavasz

Címkék: közösség közösségi öntések

            2013. február 12-én került megrendezésre a nagysikerű Közösségi Öntések program idei első estje. A programot a Közszolgálati Tanszék és KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet hívta életre még 2011-ben. Azóta minden félévben havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre az összejövetelek. A program célja az, hogy a tanszék oktatói és a KDSZ tagjai kötetlen légkörben, egy ital társaságában beszélgethessenek, bármiről, ami szóba kerül.

Szólj hozzá!

2013.03.13. 09:06 KDSZ

Polónyi István: Tendenciák a felsőoktatásban

Címkék: felsőoktatás kurzus Polónyi István

2013. március 12-én Polónyi István, hazánk egyik legnevesebb oktatáskutatója járt nálunk, aki a felsőoktatásban folyó jelenlegi tendenciákról tartott előadást felsőoktatás-politikai kurzusunk keretében.

márc12.jpg

Szólj hozzá!

2013.03.08. 08:49 KDSZ

Disputa: állam vagy piac?

Címkék: oktatás felsőoktatás disputa

Az állam vs. piac dichotómia a felsőoktatás finanszírozása kapcsán is örök viták generálója mind szakmai körökben, mind a hétköznapi életben. A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet felsőoktatás-politikai kurzusának keretei között erről a dilemmáról rendezett vitaversenyt március 7-én.

Szólj hozzá!

2013.03.02. 21:14 KDSZ

Dr. Szitás József - Ki finanszírozza a felsőoktatást?

Címkék: felsőoktatás kurzus Szitás József

Szitás08.jpg

Napjaink egyik legégetőbb szakpolitikai kérdése, ki és hogyan finanszírozza a magyar felsőoktatást. A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet felsőoktatás-politikai kurzusán Dr. Szitás József oktatási szakember egy egészen új finanszírozási modellt vázolt fel.

Toronyai Bálint írása

Szólj hozzá!

2013.02.21. 14:40 KDSZ

Szakmai programjaink 2013 tavaszi szemeszterében

Címkék: kurzus

2013 tavaszi szemeszterében esedékes szakmai programjaink listája:

Szakpolitikák szakértői kurzus

  • Március 6. (szerda): Kis M. Norbert. téma: Monetáris politika Magyarországon.
    • időpont: 18:00

Felsőoktatási kurzus

  • Febr. 21. (csüt): Felsőoktatási reformok és a pártok viszonya Beszélgetés Török Gábor politikai elemzővel
    • időpont: 18.10-21.10
    • helyszín: E. 397.
  • Febr. 26. (kedd): A felsőoktatás fenntartható finanszírozása Előadás + beszélgetés Dr. Szitás Józseffel
    • időpont: 18.10-21.10
    • helyszín: E. 393.
  • Márc. 7. (csüt): Disputa Vita-verseny a felsőoktatás finanszírozásáról
    • időpont: 18.10-21.10
    • helyszín: E. 393.
  • Márc. 12. (kedd): A felsőoktatás átalakításának aktuális kérdései Polónyi István, oktatáskutató előadása
    • időpont: 18.10-21.10
    • helyszín: E. 393.
  • Márc. 21. (csüt): Workshop Tárgyalás-szimuláció a felsőoktatás finanszírozásáról
    • időpont: 18.10-21.10
    • helyszín: E. 393.
 
Nyugdíjrendszer kurzus
 
  • Márc. 26. (kedd): A magánnyugdíj-pénztárak szerepe Lukács Marianna, manyup.-vezető előadása
    • időpont: 18.10-21.10
  • Április 2. (kedd): A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága Németh György, nyugdíjszakértő előadása
    • időpont: 18.10-21.10
  • Április 9. (kedd): A jelenlegi kormányzat nyugdíjpolitikája Beszélgetés Mihályi Péter közgazdásszal
    • időpont: 18.10-21.10
  • Április 18. (csütörtök): Nyugdíjrendszer a kormány szemszögéből Soltész Miklós államtitkár úr előadása
    • időpont: 18.10-21.10
  • Április 23. (kedd): Workshop/Disputa a nyugdíjrendszerről
    • időpont: 18.10-21.10

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása