Közösség

Partnereink


 


2012.05.07. 22:06 KDSZ

Szakpolitikák szakértői - 8. előadás

Címkék: kurzus Nagy András Szakpolitikák szakértői

A KDSZ – Közgazdászok a közpolitikában szakpolitikák szakértői kurzusának 8. előadója
dr. Nagy András volt, aki a Nemzetgazdasági Minisztérium Költségvetésért Felelős Helyettes Államtitkárságának titkárságvezetője.

(Kurucz Kitti írása)

 

Előadónk az ELTE jogi karán végzett, jelenleg pedig pszichológiát tanul szintén az ELTE-n. Előadásában a korábbi (Nemzeti Külgazdasági Hivatal kvázi jogelődje, az ITD Hungary Zrt.) és jelenlegi (Nemzetgazdasági Minisztérium) állami szervezeteknél betöltött munkájáról, pozíciójáról beszélt.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (HITA – Hungarian Investment and Trade Agency) a Magyar Kormány hozta létre 2010-ben: 265/2010. (XI. 19.) Korm rendelet 1. § (1): „A Kormány a kis- és középvállalkozások külgazdasági törekvéseinek támogatása, a vállalkozó szellem bátorítása, a nemzetközi kapcsolatok bővülésének elősegítése, a külföldiek magyarországi befektetéseinek előmozdítása, a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése, illetve a gazdasági értékteremtés és a tudásalapú társadalom formálása, továbbá a külgazdasági intézményrendszer korszerűsítése és hatékony irányítása érdekében Nemzeti Külgazdasági Hivatalt hoz létre.” Működését 2011. január 1-jén kezdte meg. A szervezet a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt álló központi hivatal, önállóan működő és gazdálkodó szerv. Központi hivatala mellett 6 vidéki kirendeltséget is létrehozott, amely biztosítja az országos lefedettséget. A budapesti székhelyen kb. 150 főből áll a szervezet. A Hivatal feladata a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése. Fő tevékenységei tehát a befektetés-ösztönzés, a kereskedelemfejlesztés, ehhez kapcsolódik az üzletfejlesztés, valamint a külföldi külgazdasági szakdiplomata hálózat szakmai irányítása. Feladata a Széchenyi-terv és a külgazdasági stratégia tervezetéhez igazodik: a régi, tradicionális exportpiacok (Németország, környező országok) és az új, dinamikusan fejlődő piacok meghódítása (Balkán, Kelet-Európa, Távol-Kelet). A Hivatal élén az elnök áll, akinek munkáját az elnökhelyettes segíti.

A Nemzetgazdasági Minisztérium felelős a hazai gazdaságpolitika irányvonalának meghatározásáért és a nemzetgazdasági stratégia végrehajtásáért. A Minisztérium rövid-, közép- és hosszú távú terveket készít a gazdasági növekedés ösztönzésére és a versenyképesség növelésére. A szervezet élén a nemzetgazdasági miniszter áll, akinek munkáját közvetlenül a 7 nagy területért (közigazgatás, parlamenti és gazdaságstratégia, foglalkoztatáspolitika, államháztartás, adó- és pénzügyek, gazdaságszabályozás, tervezéskoordináció, külgazdaság) felelős államtitkár segíti. Előadónk az Államháztartásért Felelős Államtitkárságon (mely a „legnépesebb” államtitkárság a minisztérium szervezetében) belül a Költségvetésért Felelős Helyettes Államtitkárság titkárságvezetője. A titkárság munkájában nagyon fontos szerepe van a gyorsaságnak, mivel az egyes feladatoknak mielőbb meg kell érkeznie ahhoz a kollégához, aki a legnagyobb hozzáértéssel rendelkezik a témában. Emellett kifejtésre kerül, mely feladatok miképpen képzik a napi rutin részét, mire, mennyi idő tud jutni.

Megemlítette a Zöld Iroda programot, amelyben az ITD HungaryZrt.-t képviselhette. A program célja az irodai működés egészségesebbé, környezet- és emberbarátabbá tétele (volt). Ilyen lehetőségek lehetnek az energiahatékonyság növelése az irodában (újrahasznosítható papír használata, energiatakarékos berendezések vásárlása), videokonferenciák megvalósítása (kiutazás helyett), kerékpár-szolgáltatás a kollégáknak a külső helyszínek eléréséhez.

Köszönjük előadónknak, hogy általa bepillanthattunk a két szervezet működésébe, megismerhettük az ott folyó munka érdekességeit.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kdsz.blog.hu/api/trackback/id/tr544495027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása