A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet nyugdíj-politikai kurzusának második előadója Mihályi Péter volt, aki a második pillér bevezetésének társadalmi, gazdasági és politikai körülményei mellett a jelenleg zajló nyugdíjpolitikai változások és a jövőben várható tendenciákról beszélt. Az alábbiakban Fábián Csaba összefoglalója olvasható az előadás főbb gondolatairól.
A nyugdíjrendszeren való változtatás minden kormány altt felmerült. A Gyurcsány- kormány alatt hívtak össze először egy olyan szakértőkből álló testületet, a NYIKÁt ( Nyugdíj és Időskori Kerekasztal Konferencia), mely alternatívákat dolgozott ki és egy éves tevékenység után egy dokumentumban összefoglalta elképzeléseit a nyugdírendszer megreformálását illetően. Mihályi Úr előadására elhozta e dokumentum könyv formáját és lehetőség volt ebbe belenézni.
Az előadás elején szó esett a nyugdíjrendszert érintő törvényekről (96/1993. évi, 81/1997. évi), majd a nyugdíjrendszert közvetlenül érintő problémákról esettt szó. Ezek között szerepelt a demográfia, a korai nyugdíjazás és rokkantasítás, az egyéni nyilvántartás és kockázatmegosztás.
Ezután a rendszer három pilléréről hallhattuk beszéni. Eszerint a három pillér (hagyományos, kötelezően önkéntes és ténylegesen önkéntes) a kockázat megosztása miatt jöhetett létre, azon az alapon, hogy a három pillér egyszerre nem működhet rosszul.
A harmadik, önkéntes pillér 1992-óta folyamatosan működik. A második pillért 1997-ben vezették be. Ami meglepő volt az előadáson az az, hogy a kormány ennek propagálására nagy pénzt tett félre mondván, hogy akkor lesz népszerű, ha a pályakezdők mellett a 45 évnél fiatalabbak is belépnek a rendszerbe. Azonban meglepetésre kampány nélkül is sokan, maguktól léptek be. Ennek oka az volt, hogy ez volt az utolsó nagy reform, amikor az emberek még hittek a kormánynak, illetve az, hogy magánvállakozások, biztosítók álltak a háttérben, valamint azok hathatós munkát kifejtő ügynökei.
Az előadáson azt is megtudtuk, hogy Magyarország Frenaciaországgal együtt változtatott az első pilléren, ami a nyugdíjkorhatár emelését jelentette, de míg a franciák belebuktak, addig itt megvalósult az elképzelés, mert itt a vita középpontjában más állt, a közvélemény nem foglalkozott vele, a lakosság pedig nem vette észre.
Az is kiderült Mihályi Úr előadásából, hogy a tényleges korcentrum nagyon alacsony: 1990-től 2004-ig valamelyest nőtt, de akkor is alatta maradt a 60 évnek.
Nagyon „érdekes” szegmens a rokkantnyugdíjasoké. A ’90-es évek elejei tömeges rokkantosítás miatt a 20-65 éves korosztályt megvizsgálva Magyarországon kiemelkedő a rokkantsági ellátásban részesülők aránya. Ez a 12%-os ráta magasabb, mint Svédországban (11%), Finnországban (10%) és kétszer akkora, mint Szlovákiában (6.2%). Ámbár magas ez a ráta (kb. 700 000 embert érint), de mégsem ez adja az ország baját.
Egy másik fogalom, amit megismerhettünk a helyettesítési ráta. Ez az utolsó havi tényleges nettó kereset és a kezdő nyugdíj aránya, ami a maga 75-80%-os nagyságával szintén kiemelkedő (ez Nagy-Britanniában csak 30%). Ha még hozzávesszük azt is, hogy sokan nyugdíj mellett dolgoznak és megkapják ugyanazt a fizetést, amit nyugdíjazásuk előtt is kaptak, akkor egy irreálisan magas arány képe vetül fel. Az előadó ugyan nem tért ki rá, de nem szabad figyelmen kívül helyezni azt, hogy az átlagnyugdíj 84 000 Forint, ami nem kellően magas ahhoz, hogy tisztes megélhetést biztosítva otthonmarasztalja azon nyugdíjasokat, akiknek lenne lehetősége a nyugdíjuk mellett dolgozni is; mellesleg a nyugdíjak esetleges csökkentése is csak ráerősítene erre.
Szó esett az implicit és explicit államadósságról is. Nem kizárt, hogy a jövőben az EU-ban mindkét típusú adósságot ki kell mutatni. Az előbbi az államadósságba nem tartozik bele, tulajdonképp egy fizetési igérvény, hogy aki valaha is befizetett valamennyi nyugdíjjárulékot, fog nyugdíjat kapni. A két adósság közötti különbséget az adja, hogy az explicit államadósság esetében már leírták, hogy hogy az állam kinek/minek mennyivel tartozik és ez nem újratárgyalható (vagy legalábbis nem könnyen), míg az implicit újratárgyalható, nem tényleges államadósság.
Ilyen implicit államadósságot vállalt magára a jelenlegi kormány azzal, hogy megszűntette a II. pillért és tette ezt egy olyan közpolitikai opting out technikával, ami szerint a pénztártag amennyiben nem nyilatkozik, úgy átkerül az állami pénztárba és azzal az ijesztgetéssel, hogy aki nem lép be ebbe, az nem fog nyugdíjat kapni. A jövőt tekintve két lehetőség áll fenn jelenleg: az egyik szerint innentől kezdve bevezetnék az egyéni számlák rendszerét (bár eddig is mindenkinek ilyen volt, amin nyilvántartották a befizetéseit), illetve egy nem ilyen konkrét igérvény szerű elképzelés, ami szerint, aki magánnyugdíjpénztárba befizetett, annak jegyzik, hogy befizetett egy bizonyos összeget.
Az előadónak tett kérdések során megtudtuk, hogy annó, a II. pillér bevezetésekor felvetődött, hogy hová legyen befektetve a magánnyugdíjpénztárak vagyona: legyen-e a magyar gazdaságtól függő, mint az I. pillér, vagy külföldre legyen befektetve, kiegyensúlyozandó a magyar gazdaságból származó alacsony hozamnövekedést. Elvi lehetőség mutatkozott arra, hogy a Világbanknak további befektetésre adva nagy hozamot érjenek el a pénztárak.
Fölmerült a közgondoskodáshoz szükséges összeg hitelből történő fedezése is, ugyanis a II. pillér bevezetésével évi 7-8%-os hiány keletkezett a nyugdíj-kasszában, ami kiadáscsökkentéssel fedezhető, így nem szükséges külföldi hitel felvétele.
A még létező III. pillérről megtudtuk, hogy körülbelül 1.3 millió tagja van, akik nagy része közalkalmazott és néhány csoportjuk alkotja a tagok túlnyomó részét. A dolgozók és alkalmazóik együttműködéseként az alkalmazott nem készpénzben kapja meg az összeget, hanem a pénztári számláján gyűlik, így az alkalmazó adót takarít meg. Az alkalmazott nyugdíjba menve választhat, hogy készpénzben felveszi, vagy nyugdíjként folyósíttatja magának. Ennek az ún. pro rich konstrukciónak i van egy gyengéje, mégpedig, hogy a Forint alapú betét elinflálódhat, bár az EU-s szabáylok miatt az inflációt kordában kell tartani.
Talán a legvitatottabb téma a demográfiához kapcsolódott a bevándorlás kapcsán. Elhangzottak mellette teljesen gyakorlatias megfontolások, ám jelen körülmények között, amikor tömeges munkanélküliség, nyugati árszínvonal melletti keleti bérezés és nem csekély idegenellenesség tapasztalható, a harmadik világbeliek tömeges bevándorlásának elég kicsi a valószínűsége.
