Közösség

Partnereink


 


2012.02.25. 12:20 KDSZ

Szakpolitikák szakértői - 1. előadás

Címkék: kurzus Szakpolitikák szakértői Simon László

Csik Ágnes írása

A KDSZ - Közgazdászok a közpolitikában diákszervezet idei tanévi szakmai kurzusának első előadója Simon László, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egykori integrációs elnökhelyettese volt. Nemcsak tagjaink, hanem külsős hallgatók is nagy érdeklődéssel várták az előadást. Azt gondolom, egy cseppet sem kellett csalódnunk. Az előadás hangulata kifejezetten baráti és személyes volt, közvetlensége oldott hangulatot eredményezett.

 Simon László 2002-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán. Ezután Kölnben politológiát tanult, tudását elsőként az Európai Parlamentben, mint kapcsolattartó kamatoztatta.  Ezt követően delegációs titkárként folytatta pályafutását a magyar szocialista frakciónál, ami elmondása szerint eleinte nagy kihívást jelentett számára. 

Eddigi pályafutásából jelentős állomásként emelte ki - az új szemléletet kialakító-, vidékfejlesztési programban való részvételét, melynek célja vidéki projektláncok létrehozása, vagyis a fővárosi centrikus, központosított rendszert helyi szintre helyezni.  A program eredményeként közel 3000 projektet tudtak támogatni.

2007. év decemberét követően került a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, ahol a korábban működő forrás-, és információhiányos országos hálózatokat megszüntették és újraszervezték. Többfordulós felvételi eljárásokkal, szakértői csapatot hoztak létre.  Az eredményes működésen túl, Simon László egy „nyugatias” hozzáállás megjelenéséről beszélt, ami fordulópontnak tekinthető a múlt szemléletéhez képest.

Érdeklődésünkre részletesebben beszélt az LHH programról. Nem mondunk le senkiről – ez volt a fő üzenete annak az összetett fejlesztési programnak, amelynek célja volt, hogy 33 kistérségnek lehetőséget teremtsen a helyi gazdaság dinamizálására, a foglalkoztatás bővítésére, a társadalmi és földrajzi mobilitásra. Simon László kérdésünkre, hogy mit gondol, mik voltak a program gyenge pontjai, a hozzáállást, és az emberi tényezőket említette.

2009-ben felkérték az NFÜ integrációs elnökhelyettesi posztjára, melyet örömmel elfogadott.  Feladatai közé tartozott a Bizottsággal való kapcsolattartás, a házon belüli koordináció, a főosztályok-, hálózatok felügyelete.  A kormányváltást követően búcsúzott az NFÜ-től.

Kérésünkre a nagy projektek közül, részletesebben hallhattunk a 4-es metróról, a közbeszerzések megreformálhatóságáról, valamint a tömegközlekedés fejlesztésének lehetőségeiről.

A közszféra tapasztalatai után, a jövőben a profitorientált privátszférában kamatoztatja eddigi tapasztalatait, 2012. év márciusától Romániában vízerőmű építési projektek megvalósításában vesz részt. A váltás számára jelentős, ám a hallottak alapján a sikerességében nem kételkedünk!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kdsz.blog.hu/api/trackback/id/tr644196151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.