Közösség

Partnereink


 


2011.02.08. 22:34 KDSZ

Megalakultunk

A Közszolgálati Diákszervezetet 2010-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen hívtuk életre. Célunk, hogy a Közszolgálati Tanszékhez kötődő hallgatóknak a tanórákon kívül további lehetőségeket biztosítsunk szakmai tudásuk fejlesztésére, illetve egy olyan közösséget teremtsünk, ahol a téma iránt fogékony tanulók értékes baráti és szakmai kapcsolatokra tehetnek szert. A szervezet kiemelt figyelmet szentel a BA és MA képzésben résztvevő közszolgálati-, illetve a közgazdálkodás és közpolitika szakos egyetemistáknak, emellett pedig igyekszik megismertetni az egyetem polgárait a közszolgálati gondolkodás és szemléletmód sajátosságaival, értékeivel.

Fő tevékenységi körünkbe tartozik szakmai előadások, látogatások, valamint kerekasztal beszélgetések szervezése és lebonyolítása. További feladatunknak tartjuk, hogy a hallgatókat, tagjainkat folyamatosan  tájékoztassuk az aktuális szakmai hírekről, információkról, folyamatokról, így naprakész tudásra tehetnek szert, valamint aktualizálhatják a korábban tanultakat. Munkánk során igyekszünk összekapcsolni a tanulókat az egyetemi oktatókkal, valamint a szakma elismert képviselőivel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kdsz.blog.hu/api/trackback/id/tr442648013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása