Szarvas Endre írása:
2011. november 16-án Temesi József tartott előadást az Oktatáspolitika kurzus keretében, a felsőoktatás finanszírozásának témakörében.
Az előadás elején arra az alapvető kérdésre próbáltuk megtalálni a választ, hogy mik az oktatás költségei, illetve hasznai. Mind a költségekről, mind a hasznokról egyéni, illetve társadalmi szempontból is beszélhetünk. Az egyéni költségek között szerepel pl.: a tandíj, beiratkozási díj, térítési díj, az iskolázáshoz kapcsolódó szállás, ruházkodás stb. költségei, valamint egyéb járulékos költségek. A társadalmi költségeknél elkülöníthetjük a közvetett és a közvetlen társadalmi költségeket. Előbbit a folyó oktatási ráfordítás jelenti, míg az utóbbinál olyan költségek kerülnek terítékre, mint a hallgatók elmaradt kereste, vagy az oktatási intézmények adómentességének költségei. A felsőoktatás előnyeinél a felsőoktatás nem pénzügyi előnyei között szerepel pl. a jobb egyéni és családi egészség, vagy a fogyasztás hatékonyságának növekedése. Az oktatás külső (nem egyéni) előnyeinél megemlíthetjük példaként a nagyobb politikai stabilitást és a bűnözési arány csökkenését.
A folytatásban a felsőoktatásba való állami beavatkozás kérdéseiről volt szó. Kiindulásképpen a különböző országok felsőoktatásra fordított összegére vonatkozó adatokat tudhattuk meg. Ilyen jellemző adat, hogy a vizsgált országok közül 2007-ben csak Szlovákiában fordítottak Magyarországnál kevesebb pénzt a felsőoktatásra, bár az egy főre jutó, vásárlóerő paritáson kiszámolt adatok tekintetében némileg jobban állunk, a kép semmiképpen sem ad elégedettségre okot.
Ezután a költségmegosztás elvét vizsgáltuk meg. Fontos megállapítás, hogy a felsőoktatás költségei tipikusan négy fő csoport között oszlanak meg. A kormány, illetve az adófizetők, a szülők és a család, a hallgatók, és az egyéni adományozók azok a szereplők, akik a költségek megosztásánál szóba jöhetnek. A különböző országokban a kormányzat és a hallgatók között egyre nagyobb költségmegosztás valósul meg. Ennek többféle formája lehetséges ilyenek például a tandíjak bevezetése, a tandíj szintek emelése, a hallgatói ösztöndíjak csökkentése, vagy a hallgatói kölcsönök effektív költségeinek növelése. A költségmegosztás mellet szóló érveket négy fő pontban sorolhatjuk fel. Ezek:
- Szükség van a kormányzattól származó bevételen kívüli egyéb bevételi forrásra
- Azoknak, akik hasznot húznak a felsőoktatásból, hozzá kell járulniuk a költségeihez
- Az egyéni hozzájárulásokból származó állami megtakarításokat a bejutás méltányosságának növelésére lehet fordítani
- A tandíjfizetés, mint piaci mechanizmus növelheti a hatékonyságot
A költségmegosztás gyakorlati kérdéseiről megtudtuk, hogy három különböző és sorozatban fellépő pénzügyi korlát jelentkezik, melyet el kell hárítani, ha egy hallgató felsőoktatási intézménybe jár:
- Az egyén becslése arra vonatkozóan, hogy vajon a felsőoktatás előnyei többet érnek-e, mint a felsőoktatás teljes ára vagy költsége
- Az egyén elegendő finanszírozást kaphat-e a felsőoktatás azonnali költségeinek fedezésére
- Az egyén hajlandó-e hitelt felvenni egy végzettség megszerzése érdekében. Ez a korlát azon esetekben van jelen, ha a likviditási korlát csak hitelekkel teljesíthető, amely számos felsőoktatási rendszerben érvényes
Végül a költségmegosztás hatásaival kapcsolatos kutatási eredmények közül kiemelendő, hogy az alacsonyabb tandíjak nem szükségszerűen vezetnek a felsőoktatásba való „jobb” bejutáshoz, a hallgatók érzékenyek a nettó ár változásaira, bizonyított, hogy a hátrányos helyzetű hallgatók érzékenyebbek a nettó ár változásaira, valamint a kutatásokból az is kiderül, hogy a hallgatók érzékenyebbek az ösztöndíjak változásaira, mint a hitelekben bekövetkező változásokra, vagy a tanulmányaik során a munkalehetőségek változtatásaira.
Azt gondolom, hogy egy nagyon érdekes és hasznos előadáson vehettek részt a kurzus résztvevői. Remélem, hogy ez a rövid összefoglaló is segített abban, hogy felkeltse az olvasóban az érdeklődést a téma iránt.
