Közösség

Partnereink


 


2011.11.26. 13:49 KDSZ

Oktatáspolitika kurzus - 4. előadás

Címkék: oktatás kurzus

Komoróczki Máté írása:

A KDSZ diákszervezet oktatáspolitika kurzusának negyedik állomásán egyetemünk Mikroökonómia Tanszékének docense, Berde Éva tette tiszteletét és részletesen beszélt a Brit pályakövetési rendszerekről, amelyet testközelből is vizsgálhatott a Tanárnő, hiszen 2011 tavaszi szemeszterében 3 hónapot a Londoni Egyetemen kutatott.

Az előadás bevezetésében kiemeli Tanárnő a kutatási témáinak különbözőségét, de mindemellett rávilágít arra is, hogy ezek a témák mégsem olyan különbözőek. Ezzel kapcsolatban úgy véli, egy sikeres kutató jobb, ha csak egy témára koncentrál, ezzel szemben a Tanárnő több témának a kutatásával is egyszerre boldogul.

Az előadás lényegi részében azért jobb először megemlíteni a Magyarországi pályakövetési rendszert, amelynek legelső kérdőívének kitöltése 30% körüli részvételi aránnyal zárult le az idén, ami nem nevezhető Európában magasnak. Ez annak is köszönhető, hogy a megkérdezettek között a kevésbé sikeresek nem válaszolnak, azonban nem ez az egyedüli probléma, így az adatok kezelése problémához vezethet, nehezen összevethető egy 90%os részvételi arányú pályakövetési statisztikával.

A Brit pályakövetési rendszer megismerése előtt, apróbb pontokban vázolandónak tartja a Tanárnő az oktatási rendszerük sajátosságait, hiszen a Brit felsőoktatás finanszírozásának magánfinanszírozásnak aránya 50% feletti, amellett, hogy az intézmények állami tulajdonban vannak. Az állami pénzek összege az intézmény kutatásainak, publikációinak számától, minőségétől függ, ami több visszássághoz is vezet, például, hogy az ismert kutatókat próbálja minden egyetem magának megszerezni. A magánpénzek legnagyobb részét a 9000 Fontos plafonnal rendelkező tandíjak teszik ki, aminek érdekessége, hogy minden intézményben rendre 9000 Font a tandíj, ami Tanárnő piackutatási tapasztalatai szerint akár egy kartellszerződés miatt is lehet így. A pályakövetési rendszerük a magyar rendszerhez képest már sokkal régebbi, sokkal nagyobb adatbázis áll a rendelkezésre és sokkal tapasztaltabbak is az adatok begyűjtésében. Két fontos szervezetről kell beszélnünk, az egyik a Higher Education Statistics Agency (HESA) és a másik a Higher Education Careers Service Unit (HECSU).

A HESA felmérések hasonlítanak a Magyarországon most bevezetett rendszerhez, a végzés után 6 hónappal, illetve 3 évvel kérdőíveket küldenek ki a volt hallgatóknak, akik 70-80%os arányban válaszolnak is a kérdésekre, ami egy kimagaslóan jó adatnak számít Európában. A HESA statisztikák szakonként, intézményenként, területenként stb. is rendszerezhető adatokat tartalmaz, egy ilyen éves kiadvány ára 40-50 Font. Ezek az adatok viszont fontosak a szakpolitikusoknak, a munkáltatóknak, a jövendő diákok szüleinek, így jelentősége megkérdőjelezhetetlen Nagy-Britanniában. A HESA felmérések azonban csupán csak statisztikai adatok nem tartalmazza az okokat, hogy elégedettek-e a végzett hallgatók vagy, hogy mennyire találták fontosak a későbbi életükben a tananyagot. A HECSU készít ilyen speciális elemzéseket, felméréseket, illetve foglalkozik karrier tanácsadással.

Az ilyen HECSU felmérések eredményei között megemlítendő, hogy a Bologna-rendszerrel megszűnt elvi különbségek az egyetemek között, a gyakorlatban még mindig fenn állnak, tehát azok az egyetemek, amelyek régebben is kiváló egyetemek voltak, megőrizték a végzett diákok előnyüket a munkaerőpiacon. Egy másik fontos eredménye a kutatásoknak a Brit rendszer sajátosságára céloz, vagyis nemzetközi viszonylatban az alapképzésből kilépő diákok kevésbé versenyképesek nemzetközileg, ahhoz képest, mint akik elvégezték az 5 évet az egyetemből. Ez annak lehet a következménye, hogy alapképzésben a Brit rendszer fontosnak tartja az elméleti tudás elmélyítését.

Az előadás végén a hallgatóság érdeklődése visszatérítette a Tanárnőt a magyar rendszer lehetőségének elemzésre, aminek végszavaként arra a következtetésre juthattunk, hogy megfelelő hallgatói mentalitással és elegendő állami támogatással Magyarországon is kiépíthető egy hasonlóan sikeres pályakövetési rendszer.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kdsz.blog.hu/api/trackback/id/tr123413065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása