2012. február 9-én megtartotta ez évi első közgyűlését a KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet.
A közgyűlés napirendi pontjai közé tartozott az elmúlt félév értékelése, a tisztújítás, a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításainak ismertetése, valamint az előttünk álló félévre vonatkozó tervek bemutatása.
Az SZMSZ jelenleg hatályos változata IDE kattintva érhető el.
A közgyűlés döntött az elnökség összetételéről is, mely a jövőben a következőképpen fog felállni:
- Vers Ádám - elnök
- Kemény Kornél - szakmai alelnök, elnökhelyettes
- Csík Ágnes - kommunikációs és közösségi alelnök
- Golovics József - titkár
Elnökségi megbízotti pozíciót kapott Jenei Brigitta, Király András és Petrás Katalin.
A tavaszi félév programja a következő:
- Bogár László előadása - április 16. 18:10 E236
- Szakpolitikák szakértői - 10 héten át minden szerdán 18.10 (első alkalom: február 22.)
- Szakmai videó és vitaestek (4 db) - tervezett időpont: kedd 19.50
- "Közösségi öntések" - kötetlen beszélgetés a Közszolgálati Tanszék oktatóival - minden hónap második keddjén 19 órától
Emellett előadást tart még nekünk Szalai Ákos egyházpolitika, egyházgazdaságtan témában, valamint vendégünk lesz Adorján Richárd a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársa is. Utóbbi rendezvények véglegesítése még szervezés alatt áll, amint birtokunkba kerül minden információ a félév pontos ütemtervéről, akkor azt itt a blogon is közzé fogjuk tenni.
A KDSZ idei első tábora Pécsett kerül megrendezésre március 9. és 11. között. Jelentkezni a szervezet kommunikációs és közösségi alelnökénél valamint az esemény facebook oldalán lehet.
A szervezet a jövőben nyitni kíván a kar, s az egyetem hallgatói felé, ezért szívesen várja a tagjai közé a közszolgálat, a közpolitika iránt érdeklődőket. Jelentkezni a szervezet titkáránál a mail.kdsz@gmail