Golovics József írása

Jelen írás a szegénység mérésének problematikusságával foglalkozik. A szegénység egy olyan jelenség, mely valamilyen formában csaknem minden társadalomban megfigyelhető, s általában a közpolitikai vitákban is fontos szerepet tölt be. Mindezek ellenére azonban a szegénység mérése koránt sem mondható egyszerűnek, ugyanis még a konkrét számbavételt megelőzően számos definíciós és értelmezési probléma merülhet fel.

A szegénység mértékének meghatározására többféle mutató is létezik, azonban ezek egyike sem tud átfogó képet adni a jelenség egészéről. Jelen írás során ezen mutatók közül a szegénységi küszöbbel kívánok foglalkozni, bemutatva annak előnyeit és hátrányait, illetve szemléltetve az előállítása során felbukkanó problémás kérdéseket.

A szegénységi küszöb

Definíció

A szegénységi küszöb (poverty line) látszólag egy igen egyszerű mutató, mely egyfajta „határként” szolgál: azt a jövedelemszintet jelöli, amely alatt élőket szegénynek tekintjük (Andorka, 2006). Meghatározására a KSH a következő módszert használja: „az egy fogyasztási egységre jutó (ekvivalens) jövedelem mediánjának 60%-a vásárlóerő paritáson, euróban és nemzeti valutában kifejezve” (KSH honlap).

Fontos azonban látni, hogy a szegénységi küszöbnek a fentiekben leírt definíciója csupán döntés kérdése. A meghatározásnak több olyan eleme van, melynek „helyessége” vita tárgyát képezheti. Ennek megfelelően a továbbiakban a definíciónak három elemére kívánok fókuszálni, vizsgálva az ott felmerülő alternatívákat, illetve az egyes választási lehetőségek előnyeit és hátrányait.

A jövedelem

Mint az a fenti definícióból látszik, a KSH a szegénység mércéjének alapjául a jövedelmet választotta. Erre a célra azonban alternatívaként felmerülhetett volna a fogyasztás és a vagyon is. Utóbbinak lényeges előnye az lenne a jövedelemmel szemben, hogy számításba venné a megtakarításokat is, melyek koránt sem elhanyagolhatóak az életszínvonal, illetve a szegénység mérésekor.

Ehhez kapcsolódóan probléma merülhet fel akkor, ha a szegénység mérésének alapjául a jövedelmet tekintjük, ugyanis ez a módszer nem számol olyan rendszeres kiadási tételekkel, melyek nem minden egyénnél merülnek föl, s így rontják az értékek összehasonlíthatóságát. Ilyen például a lakbér, ami az ingatlannal rendelkező személyeknél nem jelentkezik, ám a bérlakásokban élőknél havonta levonódik a jövedelemből, amely így már egy lényegesen alacsonyabb sávba kerül át. A probléma orvoslására – a jobb összehasonlíthatóság végett - megfontolandó lehet az imputált jövedelem alkalmazása.

Emellett szintén problémaforrás lehet az is, hogy milyen időszak jövedelmét kívánjuk tekinteni. A jobb összehasonlíthatóság miatt érdemes lehet egy tágabb időszakot nézni – pl. havi helyett éves jövedelem – ám ez egy bizonyos határon túl már meglehetősen torz eredményt adhat, hiszen nem írja le jól minden időpillanatban az illető adott helyzetét.

Mindezen opciókat figyelembe véve fontos megjegyezni, hogy a különböző döntések következményeiként különböző jövedelmi rangsorok állhatnak föl, melyek erősen befolyásolhatják a szegénységi küszöb „jó helyen történő meghúzását”.

Fogyasztási egység

A rangsorok felállítása kapcsán fentieken túl vita tárgyát képezheti az is, hogy mit tekintünk egy fogyasztási egységre jutó (ekvivalens) jövedelemnek, ha például egy keresettel nem bíró gyermekkel rendelkező családról van szó. Kézenfekvő lehetne, hogy ilyen esetekben egyszerűen az egy főre eső jövedelemmel számoljunk, ám tekintve, hogy bizonyos kiadási tételeknél a család lélekszámának növekedésével a határköltség nem egyenlő az átlagköltséggel (pl. fűtés, világítás) ez torzításokhoz vezetne. E probléma kiküszöbölésére léteznek különböző ekvivalencia skálák (OECD1, OECD2), melyek a családban lévő egyéneket különböző nagyságú szorzókkal látják el a számbavételkor (Monostori, 2009). Ezen ekvivalencia skálák szorzóiról nyújt áttekintést az 1. táblázat. Fontos megjegyezni, hogy bármely alternatíva mellett szólhatnak érvek, ám lévén, hogy a különböző ekvivalencia skálák igen eltérő rangsorokat állíthatnak elő, a végeredmény mindenképpen egy emberi döntés eredményét fogja tükrözni.

1. táblázat. Ekvivalencia skálák szorzói (Monostori, 2009 alapján)

A küszöb

A fentiekben a jövedelmi rangsor felállításának problematikussága került bemutatásra. Fontos azonban látni, hogy egyértelmű válasz a „ki a szegény?” kérdésre még a rangsorok felállítása után sem adható. Ennek oka az, hogy magának a küszöbnek a meghúzása is többféle módon történhet.

Ebben a kérdésben a KSH a relatív szegénységi küszöb egy fajtájának alkalmazása mellett döntött: a medián 60%-a alatti jövedelemmel bíró egyéneket tekinti szegénynek. Az mindenképpen ezen módszer előnyének tekinthető, hogy a szegények körét a társadalom többi részéhez viszonyítva határozza meg, ám fontos látni azt is, hogy az eljárás azzal nem tud mit kezdeni, ha a populáció jövedelmi szintje többé-kevésbé homogénnek mondható: előfordulhat ugyanis olyan, hogy hiába él valaki a statisztikailag kiszámított szegénységi küszöb alatt, valójában semmiben sem szenved hiányt – a módszer a jövedelmek mediánjának 60%-a alatti összegből gazdálkodó egyéneket mindig szegénynek tekinti. Ez a probléma persze ellenkező előjellel is jelentkezhet: lehetséges ugyanis, hogy egy ország minden polgára jóval alacsonyabb életszínvonalon él a többi állam lakosaihoz viszonyítva, ám a mutató közülük mégis csak egy kisebb kört sorol a szegények közé.

Ennek kiküszöbölésére lehet alkalmas az abszolút szegénységi küszöb alkalmazása, melynek azonban az a problémája, hogy megválasztása önkényes, illetve visszatetsző lehet az is, ha ez az abszolút szám országonként mégis eltérő magasságban van meghatározva.

Konklúzió

A legfontosabb dolog, amit a fentiek alapján a szegénységi küszöbről elmondhatunk, az az, hogy emberi döntések láncolatának eredményeként áll össze, s ezért semmiképpen sem tekinthető abszolút érvényűnek. Mint azt láthattuk, a mutató előállításakor különböző megfontolások mentén különböző jövedelmi rangsorok képezhetőek, melyek már eleve befolyásolják a potenciálisan szegénynek tekintendő személyek körét. Ezt a helyzetet bonyolítja tovább az a tény, hogy magát a küszöböt is többféle módszerrel határozhatjuk meg, melyek szintén hatást gyakorolnak a végeredményre.

Mindettől eltekintve azonban kijelenthetjük, hogy bár a szegénységi küszöb meghatározása több ponton is vita tárgyát képezheti, „elkészülte” után már egy igen könnyen értelmezhető, s felhasználható mutatóként tud funkcionálni mind a statisztikák készítése, mind a közpolitikai viták során.

Források

Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest

Központi Statisztikai Hivatal honlapja: A társadalmi haladás mutatószámrendszere
Letöltés helye: http://www.ksh.hu/thm/mutatoleirasok.html (letöltés ideje: 2012. június 1.)

Monostori Judit (2009): Jövedelem és Szegénység. Előadás a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomstatisztika c. kurzusán.