Október 17-én Varga István, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja tartott előadást a szakmai kurzus keretein belül. Varga Úr kiemelte, hogy előadása során nem az általa képviselt szervezet, hanem saját álláspontját ismerteti.
(Samu Bernadett és Kemény Kornél írása)
Az előadás a „Körfolyamatok” címet viselte, rávilágítván arra, hogy ahogy a természettudományban, úgy a közgazdaságtudományban is a fenntartható és harmónikus működéshez a körfolyamatok felismerése döntő fontosságú. A globalizáció következtében azonban ezen körfolyamatelvű gondolkodás feledésbe merült, ami szükségképpen vezet az egyensúlytalansághoz. A körfolyamatok jelentette zárt rendszer hiánya megjelenik az Európai Unión belül is, de ennél még szembetűnőbb az egyensúlytalanság az EU és a világ többi gazdasági egysége között. Példaként említhetjük azt, hogy hosszú távon nem fenntartható és súlyos következményekkel jár az, hogy az európai nagyvállalatok jelentős része a termelési tevékenységet Európán kívüli telephelyein folytatja. A vállalatok a globálisan megtermelt termékeket így olcsón állítják elő magas jövedelmezőséget biztosítván maguknak. Ennek következtében egyes területeken gyakorlatilag megszűnik a termelés, másrészt pedig a pénzügyi folyamatok lelassulnak.
Varga István előadása során amellett érvelt, hogy a jelenleginél zártabb gazdasági rendszerre volna szükség ahhoz, hogy a gazdaság valóban a közösség érdekeit szolgálja és a megtermelt profit helyben hasznosuljon. Ennek érdekében Varga Úr szerint törekedni kell arra, hogy a hangsúlyt a termelőgazdaság beindítására, s így a reálgazdaság erősítésére helyezzük.
Varga István kiemelte: bár számos közgazdász a külföldi tőke beáramlását egyértelműen pozitívnak tartja (holott ennek számos negatív következménye van, többek között a profitszivattyú), ennek a hátterében csak a hazánkban tapasztalható pénz és tőkehiányos államot áll. Ennek oka is a monetáris politikában keresendő.
A monetáris politika jelentőségét vizsgálva hangsúlyozandó, hogy bár a kormányzatok a pénzügyi gondokat rendre fiskális eszközökkel igyekeznek kezelni, a háttérben a pénzrendszerben lévő problémák vannak. Varga István erősen kritizálta a Magyar Nemzeti Bank működését és annak keretfeltételeit is.
A Magyar Nemzeti Banknak bár van pénzkibocsátási jogosultsága, de 1994 óta nem bocsát ki Forintot, csak bevált Eurót (a közös európai fizetőeszköz bevezetése előtt márkát, dollárt és yent váltott). Ez a pénzmennyiség pedig nagyon rosszul működteti a magyar gazdaságot. A szegénység, a pénzhiányos állapot annak köszönhető, hogy az MNB nem tölti be azt a funkciót a jegybanki függetlenségre hivatkozva, amit rendeltetésétől fogva be kellene. Ez azt jelenti, hogy bár az MNB tulajdonosa a Magyar Állam, de az mégsem ellenőrizheti, ellenben az Európai Központi Bankkal illetve a Nemzetközi Fizetések Bankjával, melyek felé beszámolási kötelezettsége van.
A Magyar Nemzeti Bank alapokmányában kizárólagos célkitűzésként az infláció elleni cél áll. Ennek vonatkozásában Varga István rámutatott: Egyrészről az MNB által kitűzött inflációs cél sohasem teljesült. Másrészről pont az MNB elemzői csapata mutatott rá arra egy elemzésben, hogy azok az árváltozás összetevői háromnegyedrészt olyan tényezőkből tevődik össze, melyre a Magyar Nemzeti Bank politikájának nincs hatása. A Nemzeti Bank pedig az infláció ellen próbál küzdeni az európai szinten rendkívül magas alapkamatokkal (passzív gazdaságszabályozás). A magas kamatok azonban egyrészt megdrágítják az ország adósságának finanszírozását, másrészt pedig mivel a kamat mögött nincsen reálteljesítmény, árfelhajtó hatása van.
Varga Úr megjegyezte: az adósságspirálból a jelen pénzrendszerrel és pénzügyi struktúrákkal nem lehet kitörni. Mindazonáltal a törvényi lehetősége ma már megvan annak, hogy pénzforgalmi számlánkat ne banknál vezessük. Alapíthatunk is olyan pénzforgalmi intézményt 37,5 millió Ft-os alaptőkével, mely számlát vezet bárki számára. Ebben az esetben az ügyfél rendelkezik a számlán lévő pénzzel. Azonban a banki folyószámlanyitás esetén a pénz, hogyha nem kötöm le, gyakorlatilag nem kamatozik. A javasolt módon azonban erősebb alkupozícióban van az ügyfél: dönthet úgy, hogy a pénz kezelését a pénzügyi intézményre bízza, de bízhatja az államra, vagy önkormányzatra is. Ez utóbbiak lehetőséget teremtenek arra, hogy a pénzügyi forrásaink helyben maradjanak és ott hasznosuljanak.
További lehetőség a közösségi szintű pénzhelyettesítők alkalmazása jelenti, mellyel a helyi szintű gazdálkodási tevékenységünket elszámoljuk. Így például amíg befektetünk egy államkötvénybe, azzal párhuzamosan létrehozhatunk egy ilyen pénzhelyettesítőt, mely gazdálkodási tevékenységünket segíti, hiszen tudunk vele fizetni. Az ilyen helyi pénz forgásbiztosított, a helyi közösség érdekét szolgálja és nem generál inflációt sem, hiszen annyi kerül kibocsátásra, amennyire szükség van. Magyarországon elsőként Sopronban vezették be a Kékfrankot és a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek nem a Kékfrankot próbálják az első lehetőségnél Forintra váltani, hanem fordítva. További példa a hazánkban működő helyi pénzekre a Bocskai Korona és a Balatoni Korona.
Az előadásban Varga István rávilágított: a gazdasági bajok hátterében a pénzrendszer és a pénzhatalmi struktúrák és azok működtetői állnak. Ez ellen alternatív megoldásokkal kell kitörni; a hagyományos pénzrendszerben nincs megoldás a kamatos kamatrendszerből következő adósságspirálra és az ebből adódó elszegényedésre.
