Közösség

Partnereink


 


2012.12.16. 22:09 KDSZ

Magyarország versenyképessége 9. előadás

Címkék: előadás versenyképesség kurzus Setényi János

 A KDSZ – Közgazdászok a közpolitikában diákszervezet versenyképességi kurzusának 9. előadója Setényi János humánpolitikai tanácsadó volt, aki az oktatáspolitika, a foglalkoztatás-ügy és a versenyképesség kutatója. Előadásának címe: Oktatás és versenyképesség.

Setényi_EA1.jpg

Az előadást azzal kezdte, hogy az oktatás mindenkit érint, így mindig lehet beszélni róla – mi a beszélgetést egy történeti áttekintéssel indítottuk arra vonatkozóan, hogy hogyan vélekedtek egyes gondolkodók az oktatásról. Smith szerint mindegy volt, hogy gépbe vagy emberbe fektetünk be. Schulz már bevezette az emberi tőke elméletet, valami kell, hogy legyen az emberekkel. A 80-90-es években az oktatás alsó küszöbként (általános iskola elvégzése, érettségi) jelent meg, nem a tudást, hanem a papírt jelentette. Majd később a diplomás végzettség már státuszt jelentett, beépül mint emberi tőke, hasznosul, ezzel megjelent az élethosszig tartó tanulás. Sitglitz szűrőelméletről beszél a humán tőke esetén: aki tud tanulni, fegyelmezett, jellemileg edződik, belőlük lesznek a vezetők.

Egy felmérésből kiderül, hogy zsugorodik a világ, az oktatási költségvetés súlya csökken:

  • 1975. 180 ezer fő

  • 2001 120 ezer fő, amely 2001 óta nem nőtt.

Különböző kompetencia-mérések léteznek:

  • Blum: tudás, készségek, attitűd, tehát valaki tanul, van befektetett humán tőkéje, amelyet meg is tud valósítani

  • PISA: 15 évesek mérése: matematika, szövegértés területeken

  • AHELO: felsőoktatásban használják

  • Education at Glance: jelentés a közoktatásról

  • PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies): nemzetközi felmérés (24 ország, 150 ezer ember), segítség a kormánynak, hogy miként segíti az oktatási és képzési rendszer a vizsgált képességek fejlesztését

  • Skills Strategy: 2012-ben alakult ki, a következő 8 évre vonatkozik, munkaerő-piaci fejlesztések megoldására alkalmas

Előadónk elmondta, hogy hazánk versenyképességéhez elengedhetetlen a humán tőke elemzése. Ehhez különböző országos és nemzetközi adatokat mutatott a résztvevőknek.

Magyarország a PISA 2006-os felmérésében a gimnáziumokat figyelembe véve Franciaország és Svédország, szakközépiskolák esetén Lengyelország és Németország, szakképző iskolákat tekintve Szerbia szintjén áll.

Hazánkban a 15 évesek 20%-a az olvasás területén alacsony szinten áll, amely csökken, 1-es szinten vagy a gyengén olvasók között állnak.

A családi háttérindexet vizsgálva megállapítható, hogy szociális hátrányból adódóan alulteljesítés figyelhető meg a diákok között, és az iskola nem tud mit tenni ebben az esetben.

A 2006-os és 2010-es szövegértési eredmények azt mutatják, hogy a gimnáziumokban fejlődés van, szakközépiskoláknál nincs fejlődés, szakiskolák estén viszont visszalépés figyelhető meg.

A jól teljesítő tanulók az elithez tartoznak, tehetségtartalékként jelennek meg, bennük van a szikra, de sokan közülük elvándorolnak, jó időben mennek el jó helyre.

Felmerül a neveletlenség problémája is, amely szocializációs folyamat. Káros hatásként jelenik meg, hogy ezek az emberek könnyen kerülnek konfliktusokba, nem tudnak azonnali megoldást adni adott helyzetekben, nem képesek kompromisszumot kötni. Előadónk itt említette Fukuyama Bizalom című könyvét, amelyben az áll, hogy a jólét és szabadság alapja a kölcsönös, társadalmi bizalom.

Végszóként tökéletesen lett megfogalmazva az oktatás, a tudás lényege: felelős vagyok tetteimért, amely befolyásolja az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjat, dolgozni, takarékoskodni kell. Ha ezek hiányoznak, az emberek nem vállalják fel életüket.

Köszönjük előadónknak a tartalmas előadást, melyet a téma aktualitása és a résztvevők érintettsége rengeteg kérdést vetett fel, így egy kötetlen beszélgetés, szakmai vita alakult ki.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kdsz.blog.hu/api/trackback/id/tr535066629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása