A szervezet következő rendezvényére szerdán este 19 órakor kerül sor a Sóház 1-es előadójában Hajléktalanellátás a gyakorlatban címmel. Az esemény facebook oldalát IDE kattintva érhetitek el.

Ezen téma kapcsán szeretnék most közzétenni egy vitaindító cikket, melyben három nézőpontot vázolok fel a hajléktalan-kérdés szemlélésével kapcsolatban. Szeretném leszögezni, hogy a cikkben semmilyen megoldási mód mellett nem kívánom elkötelezni magamat, csupán lehetőségeket villantok fel annak kapcsán, hogy: hogyan állhatunk hozzá a hajléktalan-ügyhöz?

1. Klasszikus liberálisként

"Az ember személyes szabadsága addig tart, amíg azzal másokét nem korlátozza" - szól a jól ismert mondat. Eszerint szabadságukban áll-e a hajléktalanoknak az utcán élni? Igen, ha azzal nem sértenek más embereket. A probléma azonban ott van, hogy a hajléktalanok életmódja - még ha nem is önszántukból élnek így - bizony sértheti, zavarhatja Budapest lakóit, járókelőit. Aki tehát ehhez a szabadság-definícióhoz ragaszkodik, úgy vélem, azt az álláspontot kell, hogy képviselje, hogy a nem-hajléktalan állampolgárok szabadsága csak akkor marad sértetlen, ha az utcákon járva nem kell olyan dolgokat tapasztalniuk, ami nekik nem tetszik.

2. 20. századi liberálisként

A szabadság korábbi, negatív definícióját töltötte meg tartalommal a New Deal programja, mely a 4 alapelv közé már beemeli a nélkülözéstől való szabadságot is. Ezen nézet szerint az az ember, aki éhezik, s nélkülözésre kényszerül, az nem szabad. Ilyen formán pedig az államnak kötelessége, hogy bizonyos gazdasági feltételeket biztosítson mindenki számára. Jól látható, hogy ez a koncepció nyíltan szembemegy a korábbi, kizárólag öngondoskodásra építő liberális elvekkel. Ez az álláspont lényegében megegyezik a "senkit nem hagyunk az út szélén " politikájával, amelyről, mint azt látjuk, nem teljesen újszerű. Amit azonban én fontosnak vélek, az a következetesség. Mind a kormányzat, mind pedig a magát liberális értelmiségnek nevező személyek részéről: lehet ezt az elvet, s lehet a korábbit is követni, azonban amennyiben "A" témában a kizárólagos öngondoskodás mellett foglalunk állást, úgy "B" témában ne váljunk hiteltelenné az ezzel való szembefordulással.

3. Közgazdászként

Az ideológussal szemben azonban a közgazdásznak a szabadság definiálása helyett másból kell kiindulnia: a tulajdonjogok elosztásából, s a tranzakciós költségek nagyságából. Miért nem tudnak megegyezni Budapest lakosai a hajléktalanokkal az ügyben? Hiszen Coase munkássága nyomán tudjuk, hogy amennyiben a tulajdonjogok tisztázottak, s az alkudozás költsége zérus, úgy a felek képesek megállapodásra jutni - mely ráadásul hatékony is lesz.

A hajléktalanok esetében pontosan az a probléma, hogy a jogok nem tisztázottak. Ilyen esetekre további útmutatással Coase elmélete nem tud szolgálni. Ezért véleményem szerint jelen helyzetben megkerülhetetlen a hierarchikus döntés - bármi is legyen az - tehát, hogy a kormányzat felülről döntsön a jogok elosztásáról.

A másik dolog, ami akadályozhatja a megegyezést, az az alkudozás költsége (tranzakciós költségek). Abban az esetben, ha a tulajdonjogok tisztázottak is, gátját szabhatják a megoldásnak a tranzakciós költségek. A hajléktalanok ügyében, még ha alkotmányban rögzítenénk is pontosan, hogy melyik esetben kinek mihez van joga, akkor is lehetnének ettől való eltérések, ha a felek közös megegyezéssel megállapodásra tudnának jutni. A megállapodáshoz azonban szükség lenne a felek preferenciáinak feltárására, s azok egyeztetésére (tárgyalás, párbeszéd), amelyek azonban akkora erőfeszítéseket igényelnének, ami mellett már nem lenne érdemes belekezdeni az alkudozásba.

Így tehát megállapíthatjuk, hogy amennyiben alkotmányosan tisztázott jogokkal is állnánk szembe, a hierarchikus döntésen kívül akkor sem támaszkodhatnánk másra, hiszen a tranzakciós költségek léte miatt a megegyezés lehetetlen lenne.

 A cikk eredeti formájában a leviathan.blog.hu oldalon került közlésre.