Közösség

Partnereink


 


2012.06.15. 15:55 KDSZ

Elbúcsúzó szép üzenet

Kedves tagjaink, tanáraink, hallgatók, támogató tagjaink!

Vegyes érzelmekkel kezdek neki a most következő soroknak, hisz búcsút venni fontos dolgoktól mindig nehéz. Nem túlzok, ha azt mondom, sokunk számára csemetévé nőtte ki magát szervezetünk.

Egy jó másfél évvel ezelőtt azzal a szándékkal kezdtünk el ötletelni, tervezni, az akkor még Közszolgálati Diákszervezetről, hogy mind közösségi mind szakmai vonal mentén fogjuk össze, kovácsoljuk eggyé a szakhoz kötődő hallgatókat. Illetve akik többlet energiákat és törekvést mutatnak, azoknak megteremtsük az alapot, hogy szakmai vonalon lehetőségük legyen elmélyülni tudományunkban. Ugyanakkor mindezek mellett ne csak ismereteket, hanem ismeretségeket, barátságokat is szerezzenek, kössenek.

Visszatekintve úgy érzem, joggal lehetünk büszkék, amit nem mi alapítók, s nem is én, mint leköszönő elnök, hanem mi, mint kdszesek létrehoztunk, alkottunk. Úgy érzem, az a fejlődés, ami az elmúlt másfél évben történt, feljogosít mindenkit arra, hogy kihúzza magát, s fejét felfelé szegezze. Mondom mindezt azért, mert reményeim szerint maradandót, s kivételeset alkottunk, amiben még sok-sok generációnyi egyetemista fogja örömét lelni, s teszi általa többé corvinusos életét. S bízom abban, hogy ez a büszkeség a következőkben csak fokozódni fog.

Visszatekintve azt látom, nem dolgoztunk feleslegesen. Táptalajt biztosítottunk a közgazdálkodás, közszolgálat, közösségi gazdaságtan, a kormányzat és állam témaköre iránt fogékonyaknak, hogy ismerkedni tudjanak a témákkal, átvegyék, megértsék, s talán kicsit maguknak is érezzék eme szemléletmódot és nézetvilágot.

Természetesen ez az út sem volt kikövezve. Sokszor magunknak kellett ösvényt vágni a járatlan utakon, de nem hiába. Ezen munkában személyesen engem is sokak segítettek, buzdítottak, s adtak energiát a nehéz pillanatokban.

Szeretnék először alapító tagjainkhoz fordulni, akik mondhatni saját kezükkel faragták ki az első alapköveket, s mind a mai napig óvó tekintettel nézik a KDSZ-t. Köszönöm!

Szeretném kifejezni külön hálámat tanszékünknek, akik nem csak nem gördítettek elénk akadályokat, hanem áldozatos munkával, segítséggel és idejükkel támogattak minket. Tudom, nélkülük, Önök inspirációja nélkül talán mindezt el sem kezdtük volna. Hálával tartozom mindezért, s bízom benne, hogy az elkövetkezendő években, évtizedekben is kölcsönös partnerség fog fenn állni, s továbbra is nagyszerű programokat, s a manapság megszokottnál közvetlenebb professzor-hallgató viszonyt tudunk adni a nebulóknak, tagjainknak.

Nem hagyhatom ki jelenlegi és korábbi tagjainkat sem, akiknek hálája, lelkesedése, aktivitása mind a mai napig ösztönöz, s kifejezi miért is érdemes megannyi órát szervezéssel, közös tervezéssel, útkereséssel tölteni. Köszönöm Nektek azt a rengetek élményt, amit együtt átéltünk, a számos pluszt, amit általatok tapasztalhattam.

Végső, de koránt sem utolsó sorban pedig az elmúlt szemeszterek vezetőségeinek és elnökségének szeretném kifejezni, mennyire leköteleztek folyamatos és segítő munkájukkal. Kívánom, a jövőben is maradjatok ilyen szorgosak és önzetlenek!

Természetesen az új elnökséget sem lenne ildomos kihagynom, de szándékosan őket soroltam a legvégére, hisz tudom, milyen komoly és felelős munka áll előttük, hogy majd mennyi mindent kell a jó, a köz szolgálatába áldozniuk. Kívánok mindehhez kitartást, töretlen lendületet és számos sikert!

Ha pedig bárki úgy érzi, szeretne valamit elérni, fejlődni, mélyrehatóan megismerni, vagy szimplán tapasztalatot szerezni, akkor ne feledje:

 

„Legyen közöd hozzá!”

2012. június 15.

 

Vers Ádám

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kdsz.blog.hu/api/trackback/id/tr754590508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása