Timár Dávid írása:
A Központi Statisztikai Hivatal az eltartottsági rátáknak (1) két típusát különbözteti meg, a gyermeknépesség eltartottsági rátáját és az idős népesség eltartottsági rátáját. Az eltartottsági ráták viszonyszámok, azaz egy csoport méretét mutatják meg egy másik csoporthoz képest százalékos értékben kifejezve.
Esetünkben a két mutató pontos meghatározása a következő: „a gyermeknépesség eltartottsági rátája a gyermekkorú népességnek (0–14 éves) az aktív korú (15–64 éves) népességhez viszonyított arányát fejezi ki. Az idős népesség eltartottsági rátája az idős korú népességnek (65–X éves) az aktív korú (15–64 éves) népességhez viszonyított arányát fejezi ki”(2). Mind a két mutató a társadalom korösszetételéről szolgáltatat információt és a társadalmi ellátórendszerekhez kapcsolódóan bír komoly jelentőséggel. A gyermeknépesség ellátottsági rátája elsősorban az alapfokú oktatás szempontjából fontos, ugyanis megmutatja, hogy az aktív népességhez képpest milyen arányú a 14 év alatti korcsoport, azonban a középfokú oktatás és az egészségügy számára is fontos információkat hordoz. Az idős népesség eltartottsági rátája elsősorban a nyugdíjrendszer számára hordoz fontos információt, valamint sokat elmond a nyugdíjrendszer állapotáról egy külső megfigyelő számára, ugyanis megmutatja az idős korú népesség arányát az aktív korúakhoz képest, akiknek el kell tartaniuk az időseket. Mindemellett az egészségügy számára szintén nagyon fontos információkat hordoz, ugyanis az idősebb emberekre az egészségügyi ellátórendszernek átlagosan többet kell költenie, mint a fiatalabbakra, mivel az esetek többségében több és súlyosabb egészségügyi problémával kell az idősebbeknek megküzdeniük. A két mutató együttesen arról is információkat szolgáltat, hogy a népesség korösszetétele hogyan változik, ugyanis ha a gyermekek aránya csökken, az időseké pedig növekszik az aktív korúakhoz képest, akkor a társadalom egyértelműen öregszik. Az öregedő társadalom pedig egyre nagyobb és nagyobb terhet ró az állami költségvetésre, ezen keresztül pedig az aktív korú népességre. Emiatt a két mutató felhasználható arra, hogy előre jelezzük vele a következő egy-két évtizedben mekkora terhet fog jelenteni az öregedő társadalom eltartása az aktív korúak számára.
A mutatóknak van pár hibája melyek az értékelésüknél komoly problémákat okozhatnak. Az első ilyen hibaforrás az aktív korúak alsó és felső korhatárának a meghatározása. Az eltartottság szempontjából egy nem dolgozó 17 éves középiskolás, vagy egy 55 éves nyugdíjas, korábbi rendvédelmi dolgozó ugyanúgy eltartott, mint egy 3 hónapos csecsemő és mégis az aktív korúak közé tartozik. A másik problémát az aktív korú, de gazdaságilag inaktívak csoportja és a munkanélküliek jelentik. Összességében sokkal kevesebb ember kénytelen eltartani sokkal többet, mint ami ezekből a mutatókból következne. Ebből adódóan ez a két mutató alapvetően csak a társadalom korösszetételéről és az idősoros adatok révén annak változásairól tud megbízható adatokat szolgáltatni. A tényleges eltartottságról sokkal pontosabb képet ad egy olyan mutató, amely a jövedelemmel rendelkező és abból adózók számát veti össze a teljes lakossággal, az eltartottak teljes számával vagy egy-egy csoportjával.
A mutatót nem csak országos viszonylatban, hanem az ország hét régiójára lebontva (3) is elkészítik ezzel elősegítve a felhasználást, mivel kisebb közigazgatási egységenként is segíti a társadalmi ellátórendszerek tervezését. A regionális bontás azt is megmutatja, hogy az ország melyik részein a legsúlyosabbak a demográfiai problémák, hogy hol öregedik a leggyorsabban a társadalom és van-e olyan régió ahol nem áll fent az elöregedés veszélye. Az idősoros adatokban az egyes országrészek között jelentkező különbségek viszont más hatásokat is tartalmazhatnak, amelyek torzíthatják a valós képet. A legfontosabb torzító hatás az országon belüli vándorlás, amely főleg a fiatalabb korosztályokat érintik. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Közép-Magyarország régióban csökkent a legkisebb, míg az Észak-Magyarország régióban a legnagyobb mértékben a gyermekek aránya. Ugyanez a tendencia az idősek eltartottsági rátájában is megfigyelhető.
A mutató mérése viszonylag egyszerű, egy a születési és a halálozási adatokat tartalmazó adatbázis alapján elkészíthető, de az adatbázis naprakészen tartása odafigyelést és megfelelő informatikai hátteret igényel. Népszámlálási adatok alapján is elkészíthetőek a mutatók, de mivel népszámlálás csak tíz évente van ezért kézenfekvő megoldás a születési és halálozási adatok felhasználása a pontosabb és megbízhatóbb mutatók elkészítése érdekében.
Az eltartottsági ráták jól használhatók a demográfiai folyamatok megfigyeléséhez, de az eltartottság tényleges arányaihoz nem elég a korösszetétel szerinti csoportosítás. Az eltartottsági ráták nem egyszerű mutatószámok, hanem viszonyszámok, de elkészítésük nem túl nehéz és drága feladat. Felhasználásuk során, mint minden statisztikai mutató esetében, körültekintően kell eljárni és nem szabad több jelentőséget tulajdonítani nekik, mint amennyivel ténylegesen rendelkeznek.
Források:
(1); (2); (3): Központi Statisztikai Hivatal adatbankja: 2.1.2. Eltartottsági ráták, öregedési index (2000–2011) http://www.ksh.hu/thm/2/indi2_1_2.html
